Okok és kiváltó tényezők

Okok

Azok számára, akiket a betegség nem érint, a pikkelysömör nem más, mint “csupán egy bőrbetegség”. A pikkelysömör azonban több annál. A betegség pontos oka nem ismert, azonban nem a bőr megfertőződése idézi elő, hanem egy gyulladásos betegség. A kutatási eredmények szerint a pikkelysömört a szervezet immunrendszerének zavara okozhatja. Ezen eredmények alapján a pikkelysömör mindinkább, mint “immun-mediált” betegség kerül megjelölésre. Egy immun-mediált betegség bármely olyan állapot formájában megjelenhet, mely során az immunrendszer megtámadja a szervezet saját szövetét.

A legtöbb bőrsejt körülbelül havonta egyszer osztódik és cserélődik ki (28 - 30 naponta). Ahogy az új sejt megjelenik, a régi sejt a felszínen elhal és lehullik. A legtöbb ember esetében ez a folyamat annyira finom, hogy alig észrevehető.

Azonban egy pikkelysömörös betegnél a fenti folyamat nem megfelelően működik. A bőrsejtek ahelyett, hogy csak minden hónapban termelődnének újra, 3 – 6 naponta termelődnek az érintett területen. Ennek eredményeképpen a bőrsejtek száma hatalmasra nő. Azzal, hogy olyan sok új sejt olyan gyorsan termelődik, a sejtek felgyűlnek a bőr felületén és közvetlenül alatta, kidomboruló, pikkelyes sebet vagy foltokat eredményeznek. A leggyakoribb megjelenési formájában (plakkos pikkelysömör), a pikkelyek a bőr felszínéről könnyen, rétegesen lehámlanak, fehér - vagy ezüstszínű pikkelyeket eredményezve. A felszín alatt található sejtek összetapadnak és olyan sebet alakítanak ki, amely érzékeny, piros színű és könnyen vérzik. A bőr gyulladásos állapotát a többi gyulladásos sejt is okozza (fehérvérsejtek).

 

Play causes video

 

A pszoriázis kialakulása.
Normál bőr.
Pszoriázisos bőr
Pszoriázis kialakulásáért felelős tényezők:
Kölcsönhatás genetikai, környezeti, biológiai és pszichológiai tényezők
Gyulladás (immunválasz)
Bőrsejtek számának növekedése
Gyulladás
Immunsejtek számának növekedése
Plakkok képződése (Plaque formation)
Pszoriázis betegség kialakulása

Egy “pikkelysömört okozó gén” nem került beazonosításra, azonban pikkelysömör osztozhat gének olyan részeivel, amelyek egyéb immun-, illetve gyulladásos betegségekkel állnak összefüggésben. Ez megmagyarázná azt, hogy pikkelysömörben szenvedő betegeknek miért lehet más, hasonló eredetű betegségük is, mint például ízületi gyulladás, gyulladásos bélbetegség, 1-es típusú cukorbetegség, sclerosis multiplex illetve egy olyan bőrbetegség, melyet gyakran kevernek össze a pikkelysömörrel, az atopiás dermatitis.

Kiváltó tényezők

A pikkelysömör kialakulására való hajlam örökölhető. Amennyiben egy gyermek szülei közül az egyik pikkelysömörben szenved, akkor a pikkelysömör kialakulásának az esélye 1 a 4-hez.
A kutatók úgy gyanítják, hogy a pikkelysömör genetikai és környezeti tényezők együttes hatására alakul ki. A pikkelysömörrel együtt  örökölt hajlam alakulhat ki az autoimmun-, illetve a gyulladásos megbetegedésekre, a betegség azonban csak akkor manifesztálódik, ha valami előidézi azt, mint például fertőzések, bizonyos gyógyszerek, sérülés, vagy stressz.

A legtöbb ember esetében a pikkelysömör először 15 és 35 éves kora között jelentkezik, azonban bármely életkorban előfordulhat. A fiatal betegek közel egynegyede mondta azt, hogy a pikkelysömör először valamely fertőzést követően jelentkezett, mint például egy Streptococcus fertőzés.

A pikkelysömör és a pikkelysömör fellángolásának leggyakoribb kiváltó okai:2

Stressz: kimutathatóan előidézheti, illetve fokozhatja a pikkelysömört
Bőrsérülés: Amennyiben a pikkelysömör sérült bőrfelületen jelenik meg (a nap okozta leégés, horzsolás, oltás), ezt úgy hívják, hogy “Koebner jelenség”. Ha sikerül nagyon korán felismerni, akkor gyógyítható.
Infekció: Streptococcus fertőzés (mint például Streptococcusos torokgyulladás) esetleg kiválthatja a pikkelysömör bizonyos formáját, mint a guttált pikkelysömört.
Gyógyszer: Néhány gyógyszer bizonyos embereknél kimutathatóan kiválthat pikkelysömört vagy annak fellángolását.

- Lítium - pszichiátriai gyógyszer
- Malária ellenes készítmények (quinacrin, chloroquin és hydroxychloroquin)
- Néhány vérnyomást szabályozó gyógyszer
- Quinidin - szívgyógyszer
- Indometacin - gyulladáscsökkentő
- Néhány szteroid készítmény megvonása (kortikoszteroidok) 

Amennyiben úgy gondolja, hogy a gyógyszer, amit szed, befolyásolja pikkelysömörét, akkor beszéljen orvosával, illetve ápolójával, gyógyszerészével mielőtt gyógyszert váltana.

Állapot felmérö kérdoöív
iPhone alkalmazás
Terápiás lehetőségek
Pszoriázis súlyosságának mérése
A pszoriázis típusai
Számítógépes alkalmazás